Velence Resort & Spa
A Velence Resort & Spa**** a Velencei-tó első olyan resort komplexuma, amely egyszerre spa-, wellness-, konferencia és gyermekbarát szálloda is, közvetlen tókapcsolattal, saját stranddal. A fürdő és élménymedencéi külsős vendégek által is látogathatók.


Vörösmarty Pince
Vörösmarty Mihály gyakran megfordult ebben a nádtetős, kőboltozatos, hajópadlós pincében, több versét is itt írta. A teljes körű felújításon átesett épület csodálatos panorámájával, egyedülálló hangulatával borkóstolóknak, kisebb fogadásoknak ad helyszínt. Érdeklődjön a szálloda recepcióján.
Halász-kastély
A Halász-család 19. században épült kúriáját 2014-ben mentette meg az enyészettől a Velencei-tavi Kistérségért Alapítvány. A rekonstrukciót követően a Velencei-tó meghatározó kulturális-idegenforgalmi látványossága jött létre, amely kiállításoknak és közösségi rendezvényeknek egyaránt otthont ad. A kastélyban állandó és időszaki kiállítások mellett múzeumpedagógiai foglalkozásokat is tartanak.


Katonai Emlékpark
A Katonai Emlékpark Pákozd – Nemzeti Emlékhely az 1848. szeptember 29-i, pákozd-sukorói csata tiszteletére és emlékére, 1951-ben állított Obeliszk környezetében került kialakításra a Mészeg-hegyen Pákozdon.
Jelen formájában az Emlékhely 2010-ben nyitotta meg kapuit és célja, hogy bemutassa az 1848-ban alakult Magyar Honvédség történetét, az elmúlt 170 év főbb katonai eseményeit és emléket állítson e korok ismert és ismeretlen katonahőseinek.
Pákozd-Sukoró Arborétum és Vadaspark
A Pákozd – Sukoró Arborétum és Vadaspark a Velencei-hegység és a Velencei- tó között, a 160 méter magas Mészeg-hegy oldalában helyezkedik el. A nagyszerű fekvés, a sokféle funkció miatt a térség kedvelt kirándulóhelye. Az interaktív eszközökkel felszerelt tájmúzeum bemutatja a vidék természeti képét, nyomon követi földtörténeti kialakulását, éghajlati, geológiai és talaviszonyait, vízrajzát; betekintést nyújt a környék kultúrtörténetébe, valamint megismerkedhetünk a Velencei-tóhoz kötődő népi mesterségekkel is.
